Mostanában, egyre több kapcsolatom van a halállal....Nem csak mert számtalan velem egy idős ismerősöm, kollégám, távozott az örök vadászmezőkre, hanem mert egy közeli hozzátartozóm - anyósom - téblábol a küszöbön - élet és halál között. Míg életben volt ( a szó teljes értelmében), valamilyen tablettákat tartott a párna alatt, hogy ő aztán nem fog kínlódni, gyermekeit terhelni, hanem...
De a vég, sajnos őt is szép lassan érte el.. Eljött dr. Alzheimer, s most szegényke, mint tehetetlen báb fekszik az ágyban, ma már egy pár hónapos kisgyerek értelmi képességeivel, ... a szíve jó most is (még ha engem nem is szeretett) de a fiatalkori megpróbáltatások a a tüdejét gyengítették meg. S most kínlódik, hörögve kapkodja a levegőt, tekintete, valahol a távolban... De nem hagyjuk eltávozni! Pedig érzem tudom, ő is azt szeretné, hogy egyszer már vége legyen... Néha, amikor egyedül maradok mellette, elmagyarázom neki, langymeleg, csontos kezeit simogatva, ilyen értetlen ez a világ...Hiába várja Pistapapa ( a férje - a társa..) odaát, innen nem engedjük, engedhetjük... Emberiesség, orvosi etika, meg hát, egyáltalán a hozzáállásunk a halálhoz,... vissszatartjuk.. Ez emberieség? Magamnak ezt, ilyet nem kivánok....
2 megjegyzés:
Szia,
Igazán szép és megható amit írtál Miramamáról.
Gábor
Igen, ez mindnyájunk közelében lebeg, s nem tudunk elég okosak lenni, hogy engedjük el a kezét vagy sem. Persze, hogy nem, mert ez az egyetlen olyan pontunk az ÉLETben, aminek nincs folytatása. Igy éljük meg a végtelen végét. A végtelen az élet ilyen-olyan folyása, zajlása, a vég, amikor a dolgok végérványesen lezárulnak. Mindkettőéppen olyan megközelíthetetlen, minmt Isten maga. Érezzük jelenlétét, de mégis alig lehet igazán megfoghatóvá tenni. Az élet és halál mezsgyéjén talán egy kicsit közelebb kerülünk hozzá. Mondom, közelebb, mert elérni nem tudjuk, mert a többi mind emberi kitalálmány, csinálmány, s ami emberi az mind hamis és mulandó.
Fbéla
Megjegyzés küldése