Névnapi gondolatok
Itt ülök, az órák hosszú voltát mérvén,
Minden társaságom egy homályos lámpa:
És nincs földi lélek, aki erre térvén,
Jó estét kívánni benyisson szobámba.
Nem tevék talán szert soha jó emberre?
Boldogtalan, aki nem bír egy baráttal:
S én az enyéimről meghiszem, ismerve,
Hogy ők, mint szerencsém, nem fordultak háttal.
Szűk ugyan lakásom, kényelmet sem adhat,
És gazdája sorsát követi a konyha:
De egy-két barátot mégis befogadhat
S tűzhelyem hiányát kebelem pótolja.
Hát miért nem jőnek egy bizalmas szóra,
Hogy velök megosszam a kevést, amim van:
Szívemet legalább, ha egyéb nem volna...?
Oh, - mivel nyugosznak néma süket sírban!
S hol a puszta domb és egyszerű faoszlop,
Mely szentté jelölje a föld egy zugolyját,
Azt, hol testi részök sár-elemre oszlott
S a feltámadásra magukat kiforrják?
Volt-e kéz, midőn a végsugár kilobbant,
Eltakarni üszkét hamvas szemeiknek?
És fohász, midőn a föld reájok dobbant,
Nyugalmat kívánni hűlt tetemeiknek?
Vagy talán a szélvész s rengeteg folyói
Jöttek el - nem lévén emberekben részvét -
Temetés helyett a messzeségbe szórni
Szegény boldogoknak rothadékony részét?
De hová juték? hisz örömünnep van ma...
Ünnep? igen, az van; de öröm nincs jelen:
Nevem ünnepét én - zárkózván magamba -
Ti, kedves halottak, tinektek szentelem!
Mint az elhagyott sír, lelkem oly kietlen,
Örök éjjelében csak rémeket látok:
Hadd gyújtsak ma benne - kiket úgy szerettem,
Azok emlékéül egy-egy kis világot!
Itt ülök, az órák hosszú voltát mérvén,
Minden társaságom egy homályos lámpa:
És nincs földi lélek, aki erre térvén,
Jó estét kívánni benyisson szobámba.
Nem tevék talán szert soha jó emberre?
Boldogtalan, aki nem bír egy baráttal:
S én az enyéimről meghiszem, ismerve,
Hogy ők, mint szerencsém, nem fordultak háttal.
Szűk ugyan lakásom, kényelmet sem adhat,
És gazdája sorsát követi a konyha:
De egy-két barátot mégis befogadhat
S tűzhelyem hiányát kebelem pótolja.
Hát miért nem jőnek egy bizalmas szóra,
Hogy velök megosszam a kevést, amim van:
Szívemet legalább, ha egyéb nem volna...?
Oh, - mivel nyugosznak néma süket sírban!
S hol a puszta domb és egyszerű faoszlop,
Mely szentté jelölje a föld egy zugolyját,
Azt, hol testi részök sár-elemre oszlott
S a feltámadásra magukat kiforrják?
Volt-e kéz, midőn a végsugár kilobbant,
Eltakarni üszkét hamvas szemeiknek?
És fohász, midőn a föld reájok dobbant,
Nyugalmat kívánni hűlt tetemeiknek?
Vagy talán a szélvész s rengeteg folyói
Jöttek el - nem lévén emberekben részvét -
Temetés helyett a messzeségbe szórni
Szegény boldogoknak rothadékony részét?
De hová juték? hisz örömünnep van ma...
Ünnep? igen, az van; de öröm nincs jelen:
Nevem ünnepét én - zárkózván magamba -
Ti, kedves halottak, tinektek szentelem!
Mint az elhagyott sír, lelkem oly kietlen,
Örök éjjelében csak rémeket látok:
Hadd gyújtsak ma benne - kiket úgy szerettem,
Azok emlékéül egy-egy kis világot!
Kis mécsfényt neked is, korod büszkesége,
Lángszellem! ki jövél s eltünél... de hova? -
Mint üstökös, melyet élők nemzedéke
Egyszer lát s azontúl nem lát többé soha!
Oh! ha tán sok évek, tán lehunyt századok
Múltán visszatérendsz, öltve más alakot:
Legyen boldog e nép s örömed oly tiszta,
Hogy ne kívánkozzál többé mennybe vissza!
Lángszellem! ki jövél s eltünél... de hova? -
Mint üstökös, melyet élők nemzedéke
Egyszer lát s azontúl nem lát többé soha!
Oh! ha tán sok évek, tán lehunyt századok
Múltán visszatérendsz, öltve más alakot:
Legyen boldog e nép s örömed oly tiszta,
Hogy ne kívánkozzál többé mennybe vissza!
Arany János
Serleg a lelkem,
Benne a versem
a bor.
Telik a serleg
Érzem a versem
kiforr.
Várom a percet,
Mikor a serleg
kiönt,
Fürödjön dalban
Vers-zivatarban
a föld...
(Forr a bor - Jánky Béla 1951)
Sokszor gondolok rád egyetlen gondolattal, szeretnélek annyi hullámmal ölelni, mint a tenger, amikor benne fürdesz.
(Szerelmünk havában - Szabó Gyula)
Csak annyit tudunk magunkról :
Kilenc hónapra születtünk,
Anyánknak végig volt teje.
Az iskolába is beírattak,
És kék volt a füzet fedele.
(Bohóc a falon – Egy magyar film mottója)
Arcát úgy viszem magammal, mint a világ összes szépségének csodálatos foglalatját.
Robert Merle - Madrapur
...rég messze voltál, s én felfelé néztem szótlanul. Elkomolyodva, fel, fel, fel az ég felé.
Szemem, mit nem láttam a földön, oda rajzolta ki fölém...
Szabó Lőrinc - Gyorsírásos töredék
Szilágyi Domokos - Penelopé - 1965
...rég messze voltál, s én felfelé néztem szótlanul. Elkomolyodva, fel, fel, fel az ég felé.
Szemem, mit nem láttam a földön, oda rajzolta ki fölém...
Szabó Lőrinc - Gyorsírásos töredék
Vártalak, mert tudom: visszajössz;
visszajössz, mert tudod, hogy várlak.
Tökéletes kör: te meg én,
és tökéletes logika.
A tükör is csak akkor él,
ha van kit tükröznie. Egymás
tetteinek oka vagyunk,
oka és célja - te tudod.
Athéné óvjon. Óvd magad.
